"Szemét", avagy kinek, ki a szemét!

Pár napja olvashattuk a hírt, hogy Szekszárdon valaki egy papírdobozba tette a feleslegessé vált kiskutyákat, és hogy jelezze mások számára, mit is jelent neki pár kicsiny élet, még a doboz oldalára rá is írta, hogy "SZEMÉT!". Szerencsére voltak olyanok, akik nem így gondolták és a "szemét" halk, nyüszítő hangjára felfigyeltek.
Sajnos, nem egyedi ez az eset. Szerkesztőként nap, mint nap találkozom én is hasonló esetekkel, de ez a hír megkívánja, hogy véleményt mondjak. Mikor reggelente a saját kutyáim szemébe nézek és látom bennük az örömöt, a feltétel nélküli szeretetet, odaadást, amit felém sugároznak, elgondolkodom, hogy lehetnek olyan "emberek", akik valami oknál fogva ezt nem veszik észre, mikor egy kutya szemébe néznek, és mint egy zacskó szemetet kidobják az utcára Őket. Lehet, hogy nem is a kutyusokra gondolt, mikor ezt ráírta a dobozra, hanem csak egy kis önkritikát gyakorolt, csak már sajnos nem volt hely, hogy a "VAGYOK" szó is elférjen rajta.
Próbálok belegondolni, hogy egy ilyen embernek, milyen lehet egy napja. Reggel felkel, megissza a kávéját, megmosakszik, felöltözik, elveri a gyereket... majd kiviszi a "szemetet".
A sivár lelkében nincs bűntudat. Nem érzi tetteinek súlyát, mivel számára egy "kis élet", mit sem jelent.
Én abban reménykedem, hogy az élet, valamely formában százszorosan adja vissza mindazt, amit Ő(k) adtak, tettek ezekkel a kis állatokkal, mivel állat rendőrségünk nincs, a jogszabályunk hézagos, és így mit sem ér...

http://www.petslove.hu/news.php?readmore=707

Szelektív hulladékgyűjtés

2010. január 9-én szombaton egy furcsa papírdobozt helyeztek el Szekszárdon, Baranya-völgyben a buszmegállóban. A dobozban hat rémült kiskutya sírt remegve, melynek egyik oldalára ezt írták szép nagy betűkkel: SZEMÉT! Nyilvánvalóan csak szelektív hulladékgyűjtésről lehet szó. A feleslegessé vált kiskutyák a szemétbe, a kukába valók.
A betűket elnézve arra következtetek, hogy a szöveget egy nő írta, megfontoltan szép nagy betűket kanyarítva, a végére még egy méretes felkiáltójelet is tett. Nem tagadom, elérte a kívánt hatást, felfigyeltek a dobozra, bár a kutyák a szeméttelep helyett a szekszárdi kutyamenhelyre kerültek.
A kutatások szerint a nők nagyon ritkán válnak állatkínzókká. Érdekes, ez Szekszárdon valahogy másként van: hallottam már a városban olyan nőről, aki több mint ötven kutyát tartott a házában szörnyű körülmények között, nyomoztak olyan idős asszony ügyében, aki a patakba dobálta a kutyája kölykeit remélvén, hogy megfulladnak. Ismertem olyan nőt aki a fajtatiszta kutyáitól szabadult meg könnyedén, mert már nem hozták az elvárt hasznot, hallottam olyan asszonyról is, aki lelkiismeret-furdalás nélkül fojtja vödör vízbe az újszülött kutyákat és macskákat. Ezek a nők mind köztünk élnek észrevétlenül.
Mindig is azt gondoltam, hogy a nők érzékenyebbek, mint a férfiak, és gyámolítják a gyengébbeket. Remélem, ez a sok rémhír a kivételek közé tartozik, és mi nők valóban arra lehetünk büszkék, hogy segítünk a gyerekeken, a szegényeken vagy az ilyen halálra szánt kutyákon.

Fiáth Szilvia