Az állattartó 8-10 szarvasmarhát tart egy belvizes területen. Az állatok éjjel és nappal is ki vannak kötve, fedél nincs a fejük felett, vizes edényük a legtöbbször teljesen üres. A marhák sárban, vízben, jégben állnak és fekszenek, folyamatosan vizesek, megmarad a hátukon a hó és a jég.
2008-ban az alapítványunk bejelentést tett a város jegyzőjénél és a kerületi főállatorvosnál. A bejelentést elutasították azzal, hogy a területen "rideg (kültéri) állattartás folyik", és ezek a körülmények természetesek az állatok számára.
Néhány nappal ezelőtt ismét bejelentést tettünk a kerületi főállatorvnál és a polgármesteri hivatalban.
Az alapítványunk és a bejelentők szerint ez tartási mód nem "rideg tartás" sokkal inkább állatkínzás.
A 178/2009. (XII. 29.) FVM rendelet szerint:
a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet módosításáról
3. § Az állattartó az állat tartása során köteles a megalapozott tudományos eredmények és tapasztalatok alapján annak fajára, fajtájára, korára, fejlettségére, alkalmazkodási képességére, háziasítottságának fokára, fiziológiai állapotára, etológiai szükségleteire figyelemmel:
a) az állat számára elegendő férőhelyet biztosítani,
b) az állat környezeti igényeit megfelelő tartástechnológia kialakításával kielégíteni,
c) az állatot takarmánnyal és folyadékkal ellátni,
d) az állatot jóléte érdekében szakszerűen gondozni,
e) az állat viselkedési és szociális igényeit figyelembe venni,
f) az állatnak - akár tevőlegesen, akár a szükséges beavatkozás elmulasztásával - szükségtelen fájdalom, sérülés vagy szenvedés okozását elkerülni.”
4. § (3) Szabad tartás esetén - a halak kivételével - biztosítani kell az állatok számára olyan területet, illetve létesítményt, ahol azok a szélsőséges időjárási körülmények esetén, valamint természetes ellenségeikkel és az egészségre ártalmas hatásokkal szemben védelmet találnak.”
(2) Az R. 5. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:
„(4) Az állatok férőhelyét úgy kell kialakítani, hogy az feleljen meg az állat fajának, fajtájának, korának, ivarának, élettani állapotának és az állat hozzáférjen a pihenő-, etető-, itató-, trágyázótérhez, valamint - a magánosan élő fajok kivételével - láthassa társait.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése