2011. augusztus 2., kedd

Országos Ebrendész vizsga Szekszárdon













Továbbra is, egyedül az Edutop Akkreditált Felnőttképzési Intézményben szerezhető meg az Ebrendész szakképzés. A tanfolyam most országos beiskolázással és távoktatásos formában valósult meg.
Tanítványaink (összesen 24 fő, 2 csoport) Miskolctól, Sopronig, Győrtől, Gyuláig, szinte az egész ország területéről jöttek. Ők valamennyien az állatvédelem területén dolgozó, nagy gyakorlattal, szakmai tapasztalattal rendelkező elkötelezett szakemberek. Állatvédelem területén sokéves szakmai tapasztalattal rendelkező oktató csoportunk számára, módszertanilag és szakmailag is komoly kihívást jelent, hogy tanítványaink számára olyan korszerű, gyakorlatban használható tudást nyújtsunk, amely munkájuk színvonalát, minőségét emeli.
Kiemelten kezeljük az ebrendész feladatok, gyakorlati megvalósításának átadását. Sikeres szakmai terepgyakorlat valósult meg a Szekszárdi Állatmenhelyen valamint a Budapesti Illatos úti Ebrendész Telepen, ahol a telepvezetők irányításával sajátíthatták el tanítványaink az ebrendész szakmához szükséges ismereteket.
A XXI. század és az Európai Unió szakmai elvárásainak a meglétét bizonyították gyakorlatban és elméletben a vizsgázók.
Ebrendészeink május 30-31-én megrendezésre kerülő 1. csoport OKJ vizsgáján (11 fő), valamint július 14-15-én megrendezésre kerülő 2. csoport OKJ vizsgáján (13 fő) mutathatták meg tudásukat. A vizsgákat értékelte, elbírálta és felügyelte a Vidékfejlesztési Minisztérium Képzési Igazgatósága.
Szeretnénk, ha ezekről az eseményekről szóló tudósítások, minél több emberhez eljutnának, hisz az állatok érdekében sok jó dolgot kell tennünk, és mi valamennyien ezért cselekszünk!
Kocsisné Hangonyi Judit
Forrás: Tolnai Kamara

Nincsenek megjegyzések: