Az Állatok Világnapja alkalmából (október 4.) Szeptember 30-án a Baka István Általános Iskolából egy 30 fős gyerekcsoport érkezett a kutyamenhelyre Tornyos Marianna vezetésével. Az iskolában immár hagyománya van a menhelylátogatásoknak, az állatszerető tanulók évente két alkalommal is fel szokták keresni a menhelyi kutyusokat.
Rövid beszélgetés és megemlékezés után a gyerekek több felelős kísérővel együtt körbejárták a menhelyet, majd kutyákat sétáltattak, simogattak és kényeztettek.
A programnak mindig nagy sikere van, a gyerekek nehezen válnak el a kutyusoktól, és boldogan térnek haza. Ez a mostani látogatás alkalmával is így történt, a hazafelé úton a gyerekek örömmel mesélték egymásnak és szüleiknek a kutyás élményeiket.
A menhelyre évente többször látogatnak gyerekcsoportok előre egyeztetett időpontokban. Az alapítványunk mindig örül az ilyen látogatásoknak, hiszen a felelős állattartásra való nevelést már gyermekkorban fontos elkezdeni. A menhelyet felkereső gyerekek később gyakran válnak alapítványi önkéntesekké, segítőkké.
A látogatás fotói megtekinthetőek a fotógalériánkban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése